32. ének - Szarvasborda sokféle jóval körítve

(Bevezetés) Az elmúlt néhány ezer évben őseink serényen és egyre növekvő hatékonysággal láttak neki kiirtani – válogatás nélkül – azokat a fajokat, amelyek balszerencséjükre nem haltak ki önként a mostoha környezet ismétlődő és könyörtelen megváltozásai során. Jégkorszakok, felmelegedés, becsapódó aszteroidák és vulkánkitörések sőt özönvizek nem bizonyultak elegendően hatékonynak a teljes apokalipszishez, de a kőbaltás emberek, az íjászok és végül a tűzfegyvereket lóbáló vadászok kétségtelenül eredményesen pusztítottak ki szinte minden állatot, amelyeknek aránylag nagy fogaik, karmaik, félelmetes szarvaik, esetleg ízletes húsuk volt. Felfaltak minden ehetőt így aztán ma már nemcsak nem láthatjuk, de nem is kóstolhatjuk meg a mammutsonkát, a az óriás tulkot vadasan, a moabecsináltat, vagy éppen az óriásalkát grillezve.

Húsmammut feldolgozás előtt

Napjainkra a vadászat már kevesek kiváltsága maradt – bár ekkorra már az élőlények élőhelyük pusztításának szerepét az erdőirtások, a mezőgazdálkodás és az ipar vadászati módszerek nélkül igen gyorsan és eredményesen átvették. Viszont váratlan fordulattal az európai erdőkben a nagyvadak állományának csökkenése megállt, majd előbb lassan, később intenzíven növekedésnek indult. Ugyanis a természetes ragadozók eltűntek a vadászat meg leginkább státusszimbólummá vált, ezért nem csak az vált fontossá, hogy X vagy Y vadászhasson, hanem az is, hogy rajtuk kívül minél kevesebben tehessék meg.

Summa summárum a vaddisznó vagy szarvas húsának fogyasztása a természeti környezet védelme szempontjából kívánatossá lett.

(Tárgyalás) Azoknak a honfitársainknaknak a gondolkodása, akik még megengedhetik maguknak a húsfogyasztást jobbára a karaj-csirkemell-pulykacomb bermuda-háromszögben tévelyeg, holott a csigától a bivalyig, a nyúltól a keszegig, a kacsától a struccig több-kevesebb utánajárással szinte minden állathús beszerezhető. Mint például a szarvasborjúé, amely mai szemináriumunk tárgya.

A hozzáértők óva intenek a szarvasbika elfogyasztásától, amelyet ugyebár párosodási időben ejtenek el, ezért kellemetlen szaga lehet a jószágnak. A teheneknél meg lutri, hogy netán egy ősanya földi maradványait kell rágnunk, erősen próbára téve a fogazatunkat és rágóizmainkat. A borjúban viszont nem csalódhatunk. Tételezzük fel, hogy nem egyenesen az erdőről, egészben beérkező állattal van dolgunk, ezért a trancsírozás szőrös-véres részét most egyszerűen átugorjuk és egyszerűen kivesszük a kívánt darabot a fagyasztóból és kiolvasztjuk.

Az oldalast lehetőleg pácoljuk be, de ha erre nincsen idő vagy mód, akkor csak simán sózzuk-borsozzuk, ízesítsük egy kis kakukkfűvel, majd rendezzük el egy alkalmas méretű tepsiben. A szarvas nem kicsiny állat, ennél fogva a bordái is kilógnának az edényből, szóval előre át kell gondolni a tepsi kiválasztását, illetve azt, hogy mekkora darabokra trancsírozzuk az oldalast*.

A csontos hús mellé, alá és fölé dobáljuk babérlevelet, felkarikázott vöröshagymát és fokhagymagerezdeket, a hagymával és a fokhagymával nem kell spórolni. Alkalmas mennyiségű zsíradékot adagoljunk. Szükséghelyzetben szalonnasütésből visszamaradt zsírt és kacsazsírt sem rettentünk vissza felhasználni, de fő szabályként tartsunk e célra mindig egy jó adag mangalicazsírt a fridzsiderben. A tepsit alufóliával befedve 200-220 fokon másfél usque két óra hosszat sütve készül el a husadék, addig pepecselhetünk a többi hozzávalóval.

Készítsünk úgynevezett „gyors barnamártást”. Azért gyors, mert a főleg németek által nagy becsben tartott hagyományos barnamártás főzése olyannyira időigényes folyamat, hogy csak azoknak tudjuk tiszta szívvel ajánlani, akik nem restellenek ezzel napokat elszórakozni. Na, megelégedvén a „gyors verzió”-val, először lereszelünk egy közepes sárgarépát, egy fehérrépát és egy kb. két gyufásdoboznyi darab zellert. Négy evőkanál olajon megpirítunk három evőkanál kristálycukrot, erre rádobjuk a reszelt zöldségeket és kevergetve sütögetjük pár percig. Hozzáadunk egy kiskanálnyi paradicsompürét, egy-két percig tovább kevergetjük, majd kettő evőkanál lisztet, amivel még egy percig tovább masszírozzuk az anyagot. Felöntjük fél liter vízzel és hozzáadunk 3 evőkanál worchester-szószt és 3 evőkanál szójaszószt, végül egy kiskanál mustárt és megborsozzuk, ha kell utánasózunk. Öt-tíz percig főzzük, majd leszűrjük és hozzáadunk egy deci vörösbort. Ekkor már csak egy percnyi forralás van hátra és készen is vagyunk.

(a képet majd lecseréljük, mert elég pocsék lett...)

Köretként két variációt tudunk felvázolni: a krokettet és a sült krumplit. A krokettet elég kivenni a fagyasztóból és a zacskó hátoldalán feltüntetett módon elkészíteni. A krumpliból viszont semmiképpen ne fogyasszunk mirelitet, mert az gusztustalan. Hámozzunk és vágjunk fel cikkekre annyit amennyire a várható fogyasztást taksáljuk, hintsük meg fűszersóval alaposan és tepsiben, sütőben kevés olajon süssük meg.
Opcionális, de erősen ajánlott egy kis pirított gomba melléklet is ezt az évszakra való tekintettel fagyasztott vargányából oldottuk meg. Very primitív módon hagymán pirítva sóval és borssal ízesítve, de az az érzésünk ezt a részt lehetne még variálni...

Végül a pont az „i”-re: chilis ribizlilekvár. Ősi ösztönök súgják „Ne egyél lekvárt hússal!” és milyen mély igazságot hordoz ez a rövidke mondat?! Hiszen isten a lekvárt alapvetően a palacsintához teremtette. Igen ám, de mégis van kiskapu és ez a chilis lekvár. Igen, tudjuk: az első gondolat a kételkedésé! De igazhitű barátaink, először kóstolás, aztán az ítélet… Na, szóval egy rész (lehetőleg házi készítésű) ribizlilekvárt elegyítsünk egy rész csípős chiliszósszal és már kész is. Mi a Chimax „Marha Erős Chili Szószt” használtuk amely olyan nélkülözhetetlen része a háztartásnak, mint a só vagy a bors. Más készítményeknél az arány változhat, ezt mindenkinek magának kell kitapasztalnia. Bon appétit!

Dícsértessék!

*Jó szolgálatot tehet egy metszőolló…

31. ének - Öööö... gömba

Akit a 2017-es nyár sem győzött meg a klímaváltözás valőságösságáről, annak a purgatőriumban is legfeljebb a rezsicsökkenés jut majd majd az eszébe. Ilyen taplőszáraz erdei talajt még az életben nem láttam és ha fögadni kellett völna, högy a lidlis gömbán kívül jut-e még más is a könyhába, nagy összeget tettem völna meg a 'nem'-re. Éppenhögy ennyi gömbát még sösem találtunk körábban, pedig idén eddig az őszi esőkről sem kellett az özönvízre asszöciálni.

Először is az őzlábgömbákkal pösztölta tele a lakosság a fészbukot. Nekünk is megvölt korábban ez az élmény, már meg is énekeltem ezeken a lapökön. Ami a vargányát illeti, szeretnék megnyugtatni mindenkit: egy darabot sem találtunk, ezzel 50 éves hagyömányt sikerült fölytatni. Egyáltalán?! Ez egy létező növény, vagy csak cgi-huszárök sz@patják vele a népet, mint Németh Szilárd a Sörössal? Esetleg örökölni lehet a lelőhelyeket? Haldöklő atyák utölső sőhajjal súgják meg elsőszülött fiúgyermekük szőrös fülébe, melyik fa alatt kell megállni möndjuk öktőber 3-án 8:30-kör és högyan kell unikörnisvérbe mártott damaszkuszban kövácsölt pengéjű svájci bicskával lemetszeni dundi tönköcskéjüket? És ha igen, akkor ki lesz végre olyan bátor, hogy véget vet ennek a rendkívül kárhözatös gyakorlatnak és nekem is megadja a köördinátákat?? 

Néhány hete egy kedves barátnőm, akit nevezzünk Esmeraldának (nem így hívják, tök nörmális neve van, csak nem akaröm lebuktatni) bőséges rizike-lelőhelyre mutatött rá - ezútön is csőkölöm a kisztihandját érette. Könyvben már láttunk rizikét körábban is, de kőstölni még ezidáig nem völt alkalmunk. Pedíg kiváló ízű gömba és kellemesen röppanő a húsa.

Rizike

A sörs szeszélye fölytán éppen akkor amikor már a könyökünkön jött ki a rizike pörkölt, rizike leves egy szintén gasztrö-blögölő embertársunk előhözaködött egy elképzeléssel amelyet - előre lelőve a pöént - ösztatlan sikert aratva készítettünk el. Ez az örösz savanyú gömbapaprikás vegyes erdei gömbákből. Nö, mi vegyesen tettünk bele kisebb és nagyöbb rizikét.... a következő mődön.
A gömbákat összevágjuk és a paprikáshöz  hasönlően kezdjük el főzni annyi különbséggel, högy kihagyjuk az őrölt feketebörsöt. Helyette babérlevelet, tárkönyt, csömbört (más néven börsikafű) és köményt teszünk bele. Nekünk völt friss tárköny, azaz azt, a köményt pedig őrölve (az eredeti recepttel szemben). Egy kevés csirkehúsleves adagölásával állítöttük be a kívánt sűrűséget, ami némileg hígabb állagöt jelent, mint az általánös magyar étel állaga. A pöén most érkezik: pár evőkanál ecetes uborka levével elkevert mustárt adagölünk a rötyögő paprikáshöz majd takarék lángön 20 percig főzzük. A finálé akkör következik be, amikör aprőra vágott ecetes uborkát és tejfölt keverünk el a pörköltben. A savanyú alkatrészek adagölását ki kell tapasztalni és ízlésünkhöz igazítani.

Visszatérve a gömbaszezönra, öktőber utolső hetében még egyszer támadást indítöttünk a gömbanép ellen, ezúttal a sziki csiperke böszörkányköreit fösztögattuk. A sziki csiperkét nem úgy kell elképzelni, mint a bölti sampinyönt: szép, nagy, vastag és kemény húsú jőszág. Íme egy termetesebb példánya:

Sziki csiperke

Egy dölgöt kell tudni rőla: van egy jellegzetes íze (mellékíze?) amit más csiperke-fajöknál nem érezni. Az első kőstölénál kiderül ízlik-é avagy sem. Nekünk nem völt göndunk vele. Ebből is elkészítettük a savanykás verziőt. Ami viszönt igazán fincsi völt az a majönézes gömbasaláta.
Ehhez a gömbát megmössuk. Általában nem szöktuk mösni, mert a legtöbb gömba györsan felszíja a vizet és nagyön leveses lesz. Ezt viszönt muszáj, mert tapad rá a szikes agyag. Vagy a tehénlepény. Összevágjuk és sős, citrömleves vízben főzzük pár percig. A majönézt 2:1 arányban összekeverjük tejföllel, börsözzuk, sőzzuk, börecetet és összemetélt tárkönyt adagölünk ízlés szerint. Aztán sutty a hűtőbe. Nyami.

Jögös kérdés, miért mellőződött az 'o' betű, amitől tiszta idiőta lett a szöveg. Nös: hallgattam egy kis Motörhead-et. Erről eszembe jutött Clouseau felügyelő aztán már lecsúsztam.... de ettől nem vagyök mazsöm.

Dícsértessék!

30. ének - Kép szöveg nélkül avagy tájkép csata előtt

29. ének - Töltött őzlábgomba

Most van a szezonja a nagy őzlábgomba szedésének és evésének. Az erdőkben mindenfelé találhatunk teljesen kifejlett, esernyőszerű példányokat és fiatal még tojás alakú és méretű egyedeket. Utóbbiakat gyakran nevezik "dobverőnek". Összetéveszteni nemigen lehet mérgező fajjal, mérete és kinézete egyaránt igen jellegzetes. Kicsit kisebbre nő a piruló őzlábgomba, ennek húsa sérülésre pirosasra változik, de ez is ehető. A mérgező őzlábgomba-fajok sokkal kisebbek és csenevészebbek. Állítólag a párducgalócával is össze lehet téveszteni, de ahhoz már ittasság vagy zavarodott elmeállapot állapot kell.

Íme a nagy ő(zlábgomba)

Szóval ott tartottunk, hogy ehető és finom, többnyire rántva fogyasztják. Az első gyűjtés nálunk is erre a sorsra jutott. Viszont a második szedésnél kérdéses faji hovatartozású gombát is találtunk. Gyönyörű élénksárga szín, pompás megjelenés... de gyanús volt a dolog, úgyhogy mintapéldányt szedtünk és a Nagy Jedi Mesterhez bezörgetve hamar megtudtuk, hogy bizony világító tölcsérgombát találtunk, amelyet a Júdeai Nemzeti Front Elit Öngyilkos Alakulata tagjain kívül mások nem fogyasztanak rendszeresen. Szóval kidobtuk a gombát, ez olyan Jedi dolog.

Viszont kaptunk egy jó ötletet, mégpedig a töltött gombáról. Gyorsan két verzióban is elkészítettük és a kettőből fejben összeraktuk az alábbi nyerő receptet. Pontosabban először lássunk egy képet:

Az első próbálkozás

A töltelékhez apró kis kockákra vágtunk egy jó marék szalonnát. Jobb az olyan, amiben zsír csak mutatóba van. Ha zsírosabb, akkor később nem kell az olvasztott vaj (lásd alább). Ezt árnyalatnyit megpirítva más őzlábgomba kalapok (azt kihagytam, hogy a tönkjét nemigen szoktuk felhasználni) kockákra vágott húsát megfonnyasztjuk. Ehhez ebben az esetben kb. 6 db nagyobbacska kalapot használtunk fel, de nem számoltam. Ezt a túzről levéve belekeverjük egy jó nagy de legalább közepes méretű fej lilahagyma vagdalékát, jó sok összevágott petrezselyemlevelet és kb. 3 db Camping (kemping) sajtot nyomunk bele. Azért nyomjuk, mert ezt olyan kis gusztustalan nylon tömlőben árulják, amit a 70-es években rendszeresítettek talán ezzel akarták elvenni a hanyatló nyugat kedvét a magyar élelmiszerektől. Ki tudja. 

Szóval sót és borsot meg egy kevés zsályát hozzáadva az egészből egy ún. mutyulékot készítünk, amit a tepsibe hanyatt fektetett közepes vagy nagyobb kalapokra halmozunk, vagy inkább vastagon megkenjük azokat a masszával. Ha szükséges előtte olvasztott vajjal megkenjük a lemezes oldalát (előre szóltunk!). Az egészre durván reszelt trappistát szórunk és mehet a sütőbe 200 fokon felső sütéssel. Az időt nem tudnám megmondani, valami 20 perc volt, hát istenem... figyelni kell, mire sül meg.

Joggal merül fel a kérdés: miért töltött gomba, ha csak RÁrakjuk a tölteléket? Nos, elmondom. A második kísérlet során ravasz módon a tölteléket a még ki nem nyílt "dobverőkbe" tömöszöltük, ami így nézett ki sütés előtt:

Viszont sütés után pontosan ugyanúgy festett, mint amikor a kalapokra tettük az anyagot. Rizzsel és tartárral ettük, bár egyikünk nem szereti a rizst. A lányok viszont szeretik és egyszer ki lehet bírni, nem?

Dícsértessék!

28. ének - Bivalysült barnamártásban, málnalekváros körtével

 Ez az állat bivaly

 

Legelőször is szögezzük le: a bivaly nem bölény és a bölény nem bivaly. Annyi közük van egy máshoz, mint mondjuk a szarvasnak a lóhoz. A két állatnevet a felváltva használni mert Joli néni harmadikban azt mondta, hogy kerüljük a szóismétlést műmájer álértelmiségi ripacskodás. Na.

Ez az állat meg a bölény. Hasonlít? Ugye nem?!

Amúgy a Zubrówkára még visszatérünk egyszer...

 

A bivalyhús - eléggé el nem ítélhető módon - nem tartozik a magyar konyha szokásos alapanyagai közé. Bár sokan nem tudják, de a levágott bivalyokat marhahúsként értékesítik. Zárójel bezárva.

Pedig nem olyan bonyolult hozzájutni, például nemzeti parkjainkban több helyen tartanak bivalyt és közvetlenül, vagy kereskedőkön keresztül árulnak bivalyhúst. Meg szürkemarhát, ami pár éve igencsak divatba jött, mint a minőségi és egészséges ételek csomolugmája, szinte már várja az ember, mikor nevezik át "nemzeti marhának"... Pedig mostantól írva vagyon: a bivaly húsa sokkal finomabb ízű és már kinézetre is gusztusosabb. Igaz, nincsen divatban és nehéz lenne ősmagyar állatnak tartani, mivel a diszkoveri csenelen rendszeresen éjfekete szerecsenekkel egy filmben adják őket. Igaz, az egy másik faj, de kicsire nem adunk, ugye... Amúgy meg indiai eredetű a jószág és ez is olyan gondolattársításoknak lehet az alapja, hogy abba még Bayer Zsolt is belesápadna.

Ez is bivaly, csak kisebb

A konkrét vasárnapi projektet egy véletlen szülte. Ugyanis a fagyasztóban turkálva egy kilós meg egy hetven dekás "Bivaly sütni" feliratú csomag került elő. Ennyi pont elegendőnek bizonyult egy grandiőz terv kibontakozásához. Ami a húst illeti, szeletelés és klopfolás után sózva-borsozva félretettük.
Barnamártás... nos a barnamártás elkészítése macerás, így más alternatíva után kellett néznünk. Végül is, ki tudja a németeken kívül milyen ízűnek kell lenni egy barnamártásnak? Ugye-ugye... Így aztán a 'B'-terv lépett életbe: a gyors barnamártás. Ehhez 4 evőkanál olajon 3 csapott evőkanál kristálycukrot 2-3 perc alatt rozsdabarnára kell pirítani, de vigyázzunk, nehogy megégjen, mert akkor élvezhetetlenül keserű lesz. 1-1 sárgarépát és gyökeret, meg egy kis darab zellert meghámozunk, fölszeleteljük (még jobb, ha lereszeljük), a pirított cukorban kb. 2 perc alatt megforgatjuk. 1 kiskanál paradicsompürével pirítjuk 1 percig, 2 evőkanál finomliszttel (Graham-liszt is lehet) megszórjuk. Még 1 percig kevergetve együtt pirítjuk, majd kb. 5 deci vízzel fölöntjük. 3-3 evőkanál nem túl sós szójamártással és Worcester-mártással, 1 kiskanál mustárral ízesítjük, megborsozzuk, ha kell, utánasózzuk. Kevergetve 5-10 percig főzzük. Ha túlzottan besűrűsödne, egy kevés vízzel hígítjuk. Végül leszűrjük - ezt átpasszírozni nem lehet, és 1 deci vörösborral ízesítve 3-5 percig forraljuk.
Amikor a mártás elkészült, a hússzeletek mindkét oldalát olajon kissé megpirítottuk és tepsiben egymás mellé fektettük, A mártással a húsokat jól meglocsoltuk, de előtte szeletelt csiperkegombát kevertünk bele. Majd zsupsz az egész a sütőbe. 220 celsiuson durván egy óra hosszat sütöttük, de az idő mellékes, addig, amíg puha lett a hús.
Ez az idő pont elég volt a krumplihámozásra és szeletelésre (lehetett volna ugyan fagyasztott pomfrit is sütögetni, node az olyan városi szokás...). A hasábokra vágott burgonyát fűszersóval hintettük be. Hogy milyennel? Tökmindegy, hiszen csak parasztvakítás az egész, mindben ugyanaz van. Ez tán sült csirkére készült eredetileg. Reklamálni viszont nem reklamált senki...
Mivel szezonja volt/van pár szelet körtét is kanyarítottunk tálaláskor a tányérra, megbolondítva a tavaly eltett málnalekvárral.
Dícsértessék!

27. ének - Mangalica BBQ

Eddig fel sem merült, hogy mások főztjét kritizáljuk, de a néhány nappal ezelőtt átélt gasztronómiai orgazmus ezt most feltétlenül indokolttá teszi. Nos, az történt, hogy Székesfehérvárról Siófok felé közeledve a 7-es főúton nagyjából délben komolyan felmerült, hogy a 40 fok celsius dacára valami táplálékot kellene magunkhoz venni, ami egyben indokolttá tenné hideg italok és kávé fogyasztását is. Summa summárum, több községet magunk mögött hagytunk amikor is Polgárdi határában egy puritán kivitelezésű tájékoztató tábla hívta fel figyelmünket a "Mangalica BBQ" nevű étkezdére. A gépkocsiban utazó két nőstény közepes hevességgel ellenezte a betérést, amit bizonyára a környezet néminemű sivársága és a direkt sertésre utaló elnevezés valószínűleg együttesen indukált. Tény, az szinte biztosan épületet nem Ybl Miklós tervezte és a szomszédos telekre felhalmozott sitt sem volt kimondottan vendégcsalogató.

Az ösztönöm azonban azt súgta, hogy a hely, amelynek rövid és frappáns neve egyaránt magába foglalja a göndörszőrű disznót és a húsának elkészítési módját híján van minden lacafacázásnak és az evés folyamatát helyezi előtérbe. És így is lett.

Maga az étterem kicsi, de otthonos. Rögtön szimpatikus lett a pincérnő is, amikor bubis víz helyett hideg szódavizet hozott, sőt a szifont is ott hagyta az első szóra. Az nem derült ki, hogy étlap van-e, mivel azonnal lecsaptunk a felkínált mangalica tarjára és mangalica burgerre. Horribile dictu sült zöldségekkel!

A tányéron úgy festett, mint egy műalkotás és az íze olyan volt, mint amit az istenek esznek az Olümposzon vasár- és ünnepnapokon. Biztosan nem okozott volna csalódást a texasi marhasült sem, amit palatáblára róva ajánlottak a már említetteken kívül, de ekkor már nem bántuk, csak élveztük a porhanyós disznóságokat. 

Gyakorló konyhamalac lévén a téglányi burger gyerektől meghagyott részét sem hagytam veszni és így állíthatom, hogy az is naggyon rendben volt.

Tehát még egyszer: a Balaton felé haladva a 7-es főúton, Polgárdi végén balra. Kihagyhatatlan.

Visszatérünk!

26. ének - Hideg nyári édesség Schmitt Pál módra

Egyszer azt hallottam, hogy a világ minden vicce valami hét alapviccre vezethető vissza (favicc, anyósvicc, baszós-fingós vicc etc.) és a receptek is valami hasonló mintázatot mutatnak, bár nem tagadom, az alapesetek száma azért sokkal nagyobb lehet. Végül is a rántott csirkecomb, a rántott karaj és a rántott cukkini között nem nehéz összefüggést találni. Éppen ezért - szemben a politikusok pofátlan lopkodásával - nem ítélhető el a receptek "újrahasznosítása" amit ezúttal kimondottan plagizáltunk, bár becsületesen feltüntetjük a forrásunkat. Nem úgy, mint Schmitt Pál anno, de hát nehéz is lett volna bukfencből doktorit írni...

Nos, elsőként bemutatnánk miről is van szó:

Az elkészítésre ajánlott hideg meggyes krémdesszert a kép közepén látható, bizonyos díszítő motívumok közé elhelyezve. Úgymint egy csokor levendula, összeturmixolt 110 % meggyből álló ital, illetve a kis tálkában gömb alakú jégkockába :-) fagyasztott málnaszemek utóbbi hűtésére.

No tehát, ez a késztermék, amit tálkákra adagolva is közszemlére tettünk és ezen a ponton be kell ismernünk, hogy a joghurtból kevesebbet használtunk az előírtnál (egyszerűen nem fért bele a cucc a tupperes formába), ezért nem dermedt meg kellő mértékig. Ami az ízét nem befolyásolta csak kevésbé lett elegáns. Ezt el is titkolhattuk volna, de végül inkább a figyelemfelhívást fontosabbnak éreztük a májerkedésnél.

Hozzávalók:
kb. fél kiló meggy
5 dl görög joghurt
3 dl habtejszín
6 evőkanál cukor (vagy olyan cukorhelyettesítő amit használsz)
1 csomag étkezési zselatin

Első lépésben a kimagozott meggyet 3 dl joghurttal és ugyanannyi habtejszínnel összeturmixoljuk. A többi joghurtot a zseletinnal összekeverve egy lábosban kevergetve melegítjük, de nem engedjük felforrni. Amikor már egyenletes a massza, hozzáadjuk a joghurtos-tejszínes-meggyes turmixot és kb. 5 percig együtt kevergetjük tovább. Ezután hagyjuk visszahűlni. 

A gusztusos rózsaszín trutymót végül kivizezett formába töltjük (nekünk ilyen kuglófformaszerű tupperes "koszorú" volt itthon) és sutty a hűtőbe.

Bizonyára elkészíthető ugyanerre a sémára más gyümölccsel is, de a rekkenő nyári melegben a meggy savanykás ízével kevés más gyümölcs versenyezhet. De kísérletezés a gasztronómiai tudás apja.

Dícsértessék!

25. ének - Már megint a Nők...

Pontosabban a Nők Lapja. Mert ezúttal egy ott talált receptet dolgoztunk át. Ha átdolgozásnak számít az eredeti alapanyagok között nem szereplő snidling felhasználása. Abszolút... 

Az új ételt tehát most elnevezzük:

"Csirkemájpástétom petrezselymes-snidlinges sajtkrémmel, pirítóssal"-nak.

Egyszerűen és gyorsan elkészíthető étel (akár nagyobb mennyiségben is, mondjuk egy házibuli vendégeinek), az első kóstoláson túl állíthatjuk, hogy busásan megtérül a beléfektetett energia.

Hozzávalók (mondjuk 4 személyre, ebből 2 személy nő vagy asszony):
1/2 kg csirkemáj,
2 fej közepes hagyma
25 dkg (fél doboz) mascarpone
fél marék friss tárkony a kertből
vagy urbánusoknak kávéskanálnyi szárított a spájzból*
egy csokor friss petrezselyem
vagy urbánusoknak kávéskanálnyi szárított a spájzból

snidling (a kertből, vagy szerezzetek ahonnan tudtok)

só, bors

Az apróra vágott hagymát jó tíz percig pirítjuk olajon vagy zsíron ízlés szerint, majd beledobjuk a tárkonyt és a májat. Újabb 10 percig sütögetjük, majd ugyanennyi ideig a tűzről levéve pihentetjük. Ekkor sózzuk-borsozzuk és a mascarpone felét hozzáadva botmixerrel eldolgozzuk. A mascarpone másik felét apróra vágott snidlinggel és petrezselyemmel és kevés sóval összekeverjük. A NL ehhez is botmixert ír, de az olyan, mintha ágyúval lőnénk verébre.

Az így nyert kétféle masszát mi betoltuk a hűtőbe és egy órácska elteltével már nem bírtunk a korgó gyomrunkkal és nekiláttunk. Félbarna kenyérszeleteket pirítottunk meg és elébb a petrezselymes masszával kentük meg vékonyabban, majd erre vastagabb réteg májpástétom került. Hogy mások hogyan eszik azt nem tudjuk, de az első szelet elfogyasztását követően egyértelmű lett, hogy a tökéletes ízélményhez vékony szelet paradicsomok szükségesek. És tényleg így is lett!

Dícsértessék!

* a zöldfűszer mennyiségeket mi megdupláztuk. Tudjátok: sok jóból, jó sokat!

24. ének - Az Ogre Csókja

Hogy hogyan alakul ki az ízlésünk? Hát perszehogy a megszokott otthoni ízek és szokások a döntőek, akkor is ha később más irányt vesz a gusztusunk. Többnyire biztosan így van. Én például emlékszem, hogy apám a vasárnapi húslevest a tányérba merve mindig megsózta, majd őrölt borsot hintett rá és/vagy csípős paprikával is megbolondította mielőtt hozzálátott volna. Kisfiúként ellenállhatatlan kényszert éreztem, hogy én is így preparáljam a levest és hiába mart a lé, hiába aggodalmaskodott anyám, hogy "nem tesz jót az epének", gyöngyöző homlokkal és lógó nyelvvel leküzdöttem a maró folyadékot.

Jó néhány évvel később aztán jót röhögtünk a táborban, amikor az NSZK-s fiatalok szája lángba borulni látszott egy közönséges gyulai kolbásztól és borzalommal vegyes ámulattal nézték, hogy mi ezt mindennemű sziszegés és hörgés nélkül is képesek vagyunk elfogyasztani. 

A sózásról később leszoktam ezt az ex-anyósnak köszönhetem. Mondjuk más jót nem is tudok mondani róla: igazi sátánfajzat, aki mindenbe beleugatott és élete értelmét jelentette viszályt szítani... no de ez egy másik történet. A só szolídabb alkalmazásával a kezdeti fanyalgásos időszakot követően az ízeknek egy teljesen új világa tárult fel előttem, mindenkit csakis bíztatni tudok a felesleges sózás beszüntetésére. De ha már itt tartunk, nem bírom megállni, hogy pár szót ejtsek a só-mizériáról. A kékharisnyák szinte kötelezőnek érzik száműzni a konyhából a "síma" konyhasót és helyette minimum "tengeri" sót használni - sokszorosan drágábban. A hülyék.... Mintha a közönséges konyhasó nem tengeri só lenne :-) Csakhogy amikor sok tízezer éve ez a só a beltengerek kiszáradásával lerakódott még nem volt környezetszennyezés, ezért nem olyan zamatos. A "tengeri" sónak a kőolaj, a kadmium és más a világtengerekbe öntött szenny különleges ízt ad. Szerintük...

Na, de hagyjuk a sót és térjünk vissza a fekete borshoz és a csípős paprikához. Illetve most inkább az utóbbihoz, amit elfogyaszthatunk spontán vagy tudományosan :-)

Amikor először harap bele gyanútlanul az ember gyereke a csípős paprikába, akkor az ajkakra feltoluló kifejezés szinte kivétel nélkül a "b@ssza meg" szókapcsolat, ami kisgyerekként még nem formálódik konkrétan szavakká (ezért helyette a sírás és üvöltés alkalmazása terjedt el) majd közvetlenül utána a "forró" szó hallható rendszerint fonetikusan erősen eltorzult formában.

Nem logikus, hogy az első találkozás után bárki közelebbi ismeretségbe kívánjon kerülni ezzel a növénnyel, de milyen érdekes faj az ember: mégis megtörténik. Ugyanúgy mint a pálinkával...

Sőt. Az érettebb ízlésű gourmand (mint pl. én...) egyre mérgesebb és gyilkosabb fajtáit kutatja fel a szernek, mert tényleg kicsit olyanná válik, mint a narkotikum. Volt egy időszak, jó tíz évvel ezelőtt, amikor az erős paprika a veszélyeztetett fajok listájára látszott kerülni, csak komoly kutatómunka árán lehetett hozzájutni. Szerencsére mára olyannyira visszakúszott a közéletbe, hogy bármelyik lepukkadt teszkóban bátran magához ragadhat az ember néhány méregzöld hegyeset és a vacsoránál nem éri csalódás.
Aztán egy újabb szubkultúra jelent meg - áldassék a neve - a chilifogyasztóké. Itt is ott is kisebb manufaktúrák kezdenek termesztésbe, tisztára olyan az egész mint a vadkendertermesztés, csak éppen nem üldözik a fakabátok. A chili iránti szerelem nálam pont a Tescoban lobbant lángra (szó szerint). Van ugyanis egy afféle gyarmatárus rész a nagyobb Tescokban, aránylag eldugva ugyan, de érdemes felkeresni, mert érdekes cuccok vannak ott felhalmozva. Mint pl. indiai chili. Hoppá!
Azóta van a konyhában egy olyan szentélyféle sarok, ahol a polcon bárhonnan jól látható helyen áll a chilis csatos üveg, megnyugtatóan mintegy hívogatva: csippencs ki belőlem egy keveset, kérlek! Aggasztó viszont, hogy egyre apad a készlet és azóta sem sikerült soha ugyanezt a cuccot megtalálni, hogy a készletet hosszabb távra biztosíthassam.
Szakadatlan kutatássá vált az élet a mindennapi chili biztosítására és hát az ember belekapaszkodik minden szalmaszálba. Ott van pl. a "Pokol tüze" ketchup a Félix-től. Hát ha ilyen tüzes a pokol, akkor bizony érdemes lesz becsomagolni egy plédet indulás előtt, de a fejlesztés iránya kétségkívül jó. A minap ennek egy továbbfejlesztett kézműves változatát is sikerült fellelnem. A termék neve zseniális, engem az ilyenek mindig levesznek a lábamról: Marha Erős Chiliszósz. Persze az ilyen ketchupszerű cuccoknak a felhasználhatósága korlátozott, pl. nem tenném bele a vasárnapi húslevesbe.
A minap viszont két, elherdált milliárdokról szóló lehangoló cikk olvasása között találtam valami igazán érdekeset. Ami nem a fidesznyikek lopkodását sorolta vég nélkül, hanem becsületes magyar chilitermesztő embert mutatott be. Így fedeztem fel a Chiki-Chilit. Csupa szellemesen hangzó, ígéretes kézműves chili: az "Ogre Csókja", a "Boszorkány lehelete", az "Édes rémálom" és a kedvencem: a "Perzselő Pokol".

Régen (mondjuk 10-15 éve) egy tortúra lett volna beszerezni ezeket a finomságokat, viszont manapság ímélen hamar egymás tenyerébe csaphattunk és megkötöttük az üzletet. Most itt ülök, írom ezt a bejegyzést és ég a pofám :-) kóstolgatom a jóféle magyar chilit. Csíp ahogyan kell, de tényleg úgy van, ahogyan a mester ígérte. Először szétárad az íze a számban és csak utána jön az elsöprően csípős chili-hatás.
Próbáljátok ki, érdemes!
Dícsértessék!

23. ének - Egy gyűrű mind felett

Ami a férfiaknak a Swiss Army Knife a nőknek az bizony a Tupperware. Ha nő vagy úgyis tudod, ha nem, akkor lerántom a leplet a rejtélyről: tupper (meghittebb kapcsolat esetén "tupi") = konyhai bizbaszok drágán, de jó minőségben. Férfi ilyenért nem adna konvertibilis valutát az hétszentség, de egyszer azért én is elbizonytalanodtam. Történt ugyanis, hogy megismerkedtem a világ legzseniálisabb édességével, amelynek elkészítése egyszerű, mint a faék, viszont isteni finom. És ebben a tupiban készül.

Neve eddig nem volt, de most elnevezem kókuszos gyűrűnek lévén alakja a tóruszhoz hasonlatos és kókusz van benne. Ami ördögi ravaszság, mert sok minden más nincs is. Tejszinízű pudingport kell vásárolnunk kettő tasakot és ebből teljesen megszokott módon egy liternyi pudingot kell főzni. Ötödikes tananyag. Amikor a kész pudingba 10 deka kókuszreszeléket adjunk, majd jól keverjük el és töltsük a tupiba. És kész.

Már csak azt kell megvárni, hogy kihűljön és azonnal fogyasztható. Haladók - hatodik osztály első félév - összekockázott étcsokit, esetleg gyűmölcsöket, vagy aszalványokat is keverhetnek a kókusszal együtt a pudingba. 

Így néz ki a kész anyag:

Egyétek bátran!

22. ének - Kakitorta

Aki ezúttal valami gusztustalanságra számít csalódni fog. Ugyanis valójában egy olyan gyümölcstortát készítettünk el, amihez - az évszaknak megfelelően - egzotikus gyümölcsöket használtunk fel. Például kakit. Ami valójában datolyaszilva, csak éppen ezen a magyarul nem túl gusztusos néven is ismert, pl. német nyelvterületen. Mondhatjuk azt is, hogy csupa hülye neve van, mert bár nem kaki, azért még sem nem datolya, sem nem szilva. Ráadásul a három közül egyikre sem hasonlít. Ha valamire, hát az érő félben lévő paradicsomra emlékeztet, amikor már nem zöld, de még nem is piros. Az állaga a sárgadinnyéhez hasonló, az íze azonban semmire nem emlékeztet, de tényleg. Igazából nincsen íze. Édes, kellemesen rugalmas húsú gyümölcs, minden jellegzetes aroma nélkül.

A kakigyümölcs

Visszatérve a tortához: ezúttal a gyakorlatilag kötelező banán mellett datolyaszilvát és a korábban már megénekelt pomelot használtuk fel. Ránézésre nem is tűnik fel a turpisság, ha most azt bizonygatnám, hogy őszibarackbefőttet szeleteltünk fel a tortához, habozás nélkül elhinné bárki. :-)

A végeredmény egy kellemes könnyű torta lett, amiből bárki szívesen bekapna egy-két szeletet, aki vonzódik a gyümitortához. Érdemes kipróbálni.

Dícsértessék!