Quo vadis homo? Az örök kérdés: mi teszi emberré az embert? Ez nem
is vitás: a zsíroskenyér fogyasztása és élvezete. Eldőlt. Kész-passz.
Az emberré válás több százezer éven át ívelő folyamatának során majomőseink eleinte békésen majszolgatták
a fák zsenge leveleit, a tápláló gyökereket és a lédús gyümölcsöket anélkül,
hogy sikerült volna létrehozni a civilizáció bármilyen válfaját. Volt azonban
egy fordulópont, amikor az agytérfogat rohamos növekedésnek indult a
populációban és fajunk intelligenciaszintje meredeken emelkedő pályára került. E témában az
antropológiai és régészeti leletek mind egy irányba mutatnak: csakis a sülthúszsír
fogyasztásának elterjedése okozhatta mindazokat a változásokat, amelyek a
kontinensek benépesüléséhet, a piramisok építéséhez, az írásbeliség
megjelenéséhez, végső soron a rock and roll kultúra uralkodóvá válásához
vezetett.
Az első minőségi ugrást minden bizonnyal a mammutok húsának
megsütésével kinyert zsiradék felhasználása jelentette, majd ahogyan sikerült
egyre gyorsuló ütemben felfalni és kiirtani Európa és más földrészek
állatfajait, újabb és újabb zsírféleségek elfogyasztásával került közelebb az
emberiség a tökéletes táplálkozáshoz, ami csak a
sertéstartás elterjedését követően teljesedhetett ki.
Mivel maga a zsír az állat
belsejében található és azt önként semmi szín alatt nem hajlandó átadni, ezért
erővel kell elvenni tőle és ez nem ritkán az állat életébe kerül. Sőt többnyire.
Igazából mindig… A katolikusok és más népek számára egyaránt jelentős karácsony tájékán
esedékes, napjainkra már rituálissá váló disznóvágások után, az úgynevezett „zsírszalonna”
pörkölésével keletkező zsír bödönbe kerül és a későbbekben tetszőleges időben és módon
felhasználható.
A magyar ember hitéletének komplexitására utal a karácsony
és a vágás időbeli egybeesése, de a disznóölés vallásos jellegére utal többek
között az a tény is, hogy tetthelyen ivarérett férfiak pálinkáspoharakat ütögetnek
egymáshoz, majd „no, isten-isten” szavakkal áhítatosan vesznek magukhoz a szent
italból. Bár ez most mellékes.
Lássuk akkor a zsíroskenyeret. Zsíroskenyér ≠ kenyér + zsír. Mondjuk például az üzletekben kapható "étkezési sertészsír" legfeljebb a nyikorgó taligakerék kenésére alkalmas. Ha előkotorjuk a spájzből a bödönt, abban már rábukkanhatunk arra az alapanyagra, ami a gondos előkészítés után a legfinomabb eleség kulcsfontosságú összetevője lesz. Vennünk kell még husokat (rövid u-val), legalkalmasabb az oldalas, de más hus is megteszi. Gondolom mások is felfigyeltek rá, hogy a tepsiben vagy jénai edényben oldalas sütésekor a mennyei illatok mellett némi zsiradék keletkezik, amit kenyérre kenve jó étvággyal elfogyaszthatunk. Csakhogy ez röpke pillanatokra korlátozza csak az ízélményt, lévén mennyisége meglehetősen csekély. Ámde ha a besózott nyers husadékhoz bőségesen adagolunk további zsiradékot az odakészített bödönből, néhány gerezd fokhagymát vetünk rá és egy-két fej apróra vágott vereshagymát és meghintjük őrölt köménnyel, majd kellő ideig a sütőben hevítjük bizony mondom néktek néhány napra elegendő mennyiségű pecsenyezsír keletkezik. Amely némi hűlés után már a kenyérszeletekre kenhető.
Fontos!
A kulináris gyönyör kulináris orgazmussá fokozása érdekében a megkent zsíroskenyérre felkarikázott lila vagy vereshagymát tenni ajánlatos. Különösen nagy ínyenceknek ajánlom (természetesen ez esetben a hagymaféléket nélkülözni leszünk kénytelenek) a mustárral való megkenést, ami az élet más területeivel összevetve csakis az uralkodók szent olajjal való felkenéséhez hasonlítható jelentőségében.
Jó étvágyat!
