A téli hónapokban elengedhetetlen, hogy mindig legyen nálunk egy termoszban forralt bor, de legalábbis ne távolodjunk el annyira az alapanyagoktól, hogy nehézségbe ütközzön az elkészítése. Ami nem is olyan bonyolult, hiszen a bor eleve adva van, a többi alkotó elemet meg csak bele kell szórni.
Legalábbis ezt gondoltam a közelmúltig, amikor is egy kisebb kollegális összeröffenésen öt hölgy töprénkedett egy nagy fazék felett ugyanezen a porblémán és csak rögtönzött továbbképzés után tudtak vele boldogulni. Most logikus lenne ha gyorstalpalót tartanánk, de ezt inkább ugorjuk át és kezdjünk rögtön a haladó szinttel.
Mit tegyünk, ha RÖGTÖN szükségünk van egy jó bögre forralt borra, de ehhez nem szeretnénk egy lavórnyi alapanyagot összevegyíteni, hogy aztán a nap hátra levő részében forraltborni kényszerüljünk? Ilyenkor hasznos az MST (Mikrohullámú Sütő Trükk). Ehhez először is kell egy alkalmas bögre, amit ízlés szerint cca. 2/3 usque 3/4 részig vörösborral töltünk meg. Erre valami száraz bort ajánlanék, pl. a soproni kékfrankos tökéletes választás. Nem elengedhetetlen drága bort elővenni ehhez, de valami ócska vinkót sem ajánlanék. Maradjunk a soproni kékfrankosnál.
Valami kis csapvíz hozzáadása általában ajánlott, de erős, nagyobb tűlőképességű ínyencek víz helyett egy kis rumot is tölthetnek bele. Egy bögrébe 4-5 szem szegfűszeg és méhány kisebb darab fahéj szükséges és ízlés szerint cukor (én már évek óta két szem édeskét teszek bele cukor helyett).
Ennek az alaplének az ízvilága gazdagabbá tehető aszalt gyümölcsök (mazsola, datolya, aszalt szilva etc.) hozzáadásával illetve 2-3 gerezd naranccsal vagy mandarinnal.
Ha mindez megvan akkor tegyük a bögrét a mikróba és maximumra állítva a sebváltót várjuk meg amíg bugyborékolni kezd. Bár "forralt" bor, forralni felesleges és ki is fut az anyag az edényből, ha ezt megpróbáljuk.
A kávé kicsit olyan, mint a sör: amikor először megkóstolja az ember gyerekként - nanáhogy megkóstolja, hiszen a felnőttek isszák, ergo titkolnak valamit... - rögtön pofára esik, mivelhogy keserű nem pedig édes, amit joggal feltételez az ember gyereke valamiről ami annyi mindenkinek kell, viszont őt magát tiltják tőle.
Magam kényszerűségből kezdtem kávét inni. Amikor 1987-ben többedmagammal egy természetvédelmi munkatáborban múlattam a napokat az Északi-tenger kicsiny szigetén Norderoog-on hamar kiderült, hogy mi magyarok egészen mást gondolunk a táplálkozásról, mint német barátaink. Például a két hétre szánt kenyérkészletet három nap alatt felettük és reggelinél kényszerűségből ráfanyalodtunk az akkor idehaza még teljesen ismeretlen műzlire (amikor először tették az asztalra olyan hülyén néztünk, mint lufiárus a nyílzáporban...) meg a híg német kávéra. Idővel ezeket még meg is kedveltük, legalábbis én igen. Erről a táborról ugyan nem, de a két évvel készőbbiről fennmaradt egy muzeális ZDF híradó részlet:
Még vagy tíz év telt el, mire rendszeres kávéivónak nevezhettem magam, de a nálunk megszokott presszókávét ma is csak végszükségből iszom. Sokáig egy filteres masina adta a napi betevőt, ám egyszer csak felfigyeltem rá, hogy egyre nagyobb és komplikáltabb gépeket használnak oadahaza meg mindenhol másutt is az őstermelők, aztán nekünk is lett egy jó drága Krupp kávéfőző gépünk. Rettenetes zajokat kibocsájtva készült az egyénként nem rossz kávé, viszont mihelyt lejárt a garanciaidő szinte egyből tönkrement. Azóta annyiszor láttam ugyanezt a forgatókönyvet lefutni, hogy feléledt a gyanúm: ez bizony a csili-vili külső mögött rejlő silány minőségű holmi egy ördögi terv része lehet, ami a tervezett elavulás néven ismert az arra figyelmesek számára. Íme erről egy kis brossúra:
Nem kétséges, hogy a gyártó számára kiváló biznisz, ha 2-3 évente új cuccot vesz a derék honpolgár, főleg ha ezek a gépek 50-100 eFt körüli pénzért beszerezhetőek. Aldous Huxley 1931-ben megírt Szép új világ (Brave New World) regénye már egészen közérthetően leírja ezt az üzleti startégiát. Maga a könyv (ami persze alapmű) elolvasható itt.
Azóta még ördögibb terv született: a kapszulás kávé.A hölgyek körében igen felkapott, kétségtelenül sármos George Clooney (közismertebben Ross doktor) egy általunk felfoghatatlan vagyont kaszált ezekhez hasonló reklámfilmekkel, amiben egyszerre akarják ránk tukmálni a kb. 2 évre hitelesített komplikált gépet és a méregdrága kapszulákat, amelyek bődületes mennyiségű hulladékot termelnek az adagonként csomizott módon kiszerelt kávéval. Persze ha valami divatba jön, akkor az ön- és közsorsrontó Moho sapiens időt, pénzt, fáradtságot nem kímélve rohan a boltba megvenni bármilyen sz@rt, amit csillió pénzekkel megfizetett gonosz marketingesek tukmálnak rájuk ilyen reklámokon keresztül.
Joggal merül fel a kérdés: ha ez egy ilyen gonosz dolog, hogyan térhetünk ki előle ravasz testcsellel?
A kézenfekvő megoldás a józan ész. Egy anekdota szerint Henry Ford az autógyár alapítója szerteszét küldte mérnökeit az USA-ban azzal a feladattal, hogy a 'T' modelleket bogarásszák át a roncstelepeken: milyen alkatrész van ezekben a roncsokban, ami sosem megy tönkre? Aztán amikor kiderítették, parancsba adta, hogy rontsák le a minőségét, elvégre minek költsenek rá, ha a jármű többi része úgyis feladja a küzdelmet? Nos ezt a logikát meg is fordíthatjuk: melyik kávéfőző-fajta működik a végtelenségig, amíg világ a világ és még azon is túl. A válasz nagyon egyszerű: a kotyogó. Szinte minden 50 év feletti magyar állampolgárnál a spájzban az oroszokon kívül ott lapul egy ilyen kincs - méltatlanul félrelökve. Nekünk sajnos nem volt, ezért elmentem a bótba. Véletlenül találtam Fertőszentmiklóson egy bótot, ahol egy sor ilyen jellegű cuccot lehet kapni és lőn világosság volt: alumíniumból, rozsdamentes acélból, két személyes és négy személyes is. Rozsdamentes acél négy személyeset választottam 1980 Ft-ért. Vagyis két csomag kapszula áráért. Rögvest ki is próbáltuk és lássatok csodát: kiváló kávét tudtunk vele készíteni 3-4 perc leforgása alatt. Természetesen készítettem erről egy installációt is:
