17. ének - Fürjtojásos muffin

A világon muffint sütni a legkönnyebb. Tulajdonképpen ha bármit összekeverünk bármivel és megsütjük – a végeredmény muffin lesz. A lúzerek leginkább csokis meg gyümölcsös muffinra mennek, de az „édes”-nél sokkal izgalmasabb „sós” muffint készíteni. Lássunk egy példát.

A finom alapanyagokból finom lesz a végeredmény is, ezért a tésztába füstölt húsos szalonnát, mexikói zöldségkeveréket és 1-1 főtt fürjtojást teszünk. Utóbbi jól mutat egészben, hiszen olyan apró, hogy elfér a süti belsejében, mint egy meglepetés:

A megszokott (lúzer)muffinokkal szemben ezt a jószágot érdemes kukoricalisztből készíteni. Finomabb és íze jobban harmonizál a beltartalommal. Amúgy más tekintetben nem különbözik az elkészítés menete. Én úgy szoktam nekifogni, hogy kimérek 25 deka - ez esetben kukorica - lisztet, aztán ebbe dobálom bele a többi összetevőt. Ami fix: 1-2 tojás, egy pohár natúr joghurt vagy kefír (de szükséghelyzetben csináltam már némileg tejjel felhigított tejföllel is), némi olaj (bár legközelebb megpróbálom vajjal az olaj helyett), fél teáskanál szódabikarbóna, kettő teáskanál sütőpor.

Aki édes muffint akar, akkor nyilván cukrot tesz bele, ebben az esetben ezt nem javasolnám. Viszont mindig tartok otthon Bad Ischler hétfűszersót, abból azért hintettem bele. A pirított húsos szalonnát (olyan angolszalonna-félét tessenek elképzelni) a konzerv zöldségkeveréket összeforgatva a masszával, majd a kis papírkosárkákba adagolva elérkezett a pillanat, hogy a főtt fürjtojásokat egyenként belenyomkodhassam. Megjegyzem főtt fürjtojásról lehámozni a tojáshéjat nem a férfi virsliujjainak való feladat.
Végül 25 percig sütni kell a cuccot 180 fokon.
Dícsértessék!

16. ének - Brassói á' lá champion

Brassóiból ehet az ember jót és rosszat is. A menzakaják között előkelő helyen szerepeltek az ilyesféle ételek, ahol az előkészítés során összekaszabolnak mindenféle hozzávalót, aztán egy nagy üstben - jó sok zsír hozzáadásával - egy ordenáré fakanállal összekeverik, és kész is az ebéd.

Sosem főztem brassóit. Most is csak a váratlanul nekem szegezett kérdés (Mi legyen ebédre?) miatti vakrémület mondatta ki az emlékezet DOS-os háttértárolójából rejtélyes módon előbukkanó szavakat:

- Csináljuk egy brassóit!

Ehhez persze meg igénybe kellett venni az első mentőövet: az internetet. Hamar kiderült azonban, hogy a brassóinál primitívebb ételt elég nehéz lenne kitalálni. Meg is vettük - azt hittük - a hozzávalókat. Otthon kiderült, hogy füstölt szalonnát azért mégsem...

A kármentő szoftver azonnak boot-olt az agyamban, így mentőöv gyanánt egy kis kockázott bacon azonnal felszínre bukkant a problémák háborgó tengerén. Később is csak egy gond akadt. Három jó nagy fej hagymát vágtam fel nyitó monentumként (legyes jó sok szaft), aztán a következő lépést keresve a receptben kiderült, hogy a brassóihoz egyáltalán nem kell hagyma...

Ezek után a kilónyi összekockázott tarját pecsenyezsíron pörkölve összeráncolt homlokkal töprénkedtem valami egyéni megoldáson - kiköszörülvén a csorbát a becsületen - végül is egyfajta gombás gazdagítás tűnt a legjobb megoldásnak.

Mert a gomba mindenbe jó. Tulajdonképpen csak ennyiben tértem el az alaprecepttől. Biztosan lehet másképpen is készíteni, de én három vasat tartottam a tűzbe: disznózsíron némi fűszerkeverék hozzáadásával megsütöttem a krumplit (rövid időre fedőt is tettem rá, hogy ne legyen panasz a puhaságára, párolódjon egy kicsit); szintén némi disznózsíron megsütöttem egy kis bacont, majd keveset sütöttem rajta a nagy (nem vastag, csak hossztengelye mentén) szeletekre vágott csiperkegombát; és persze a leglényegesebb módon ismét csak disznózsiradékra dobtam rá a felkockázott tarját. Utóbbihoz só, bors és 3-4 gerezdt összenyomott fokhagyma hozzáadása szükséges. A végén csak összekevertem a gombát meg a húst.
Nem is vitás, hogy kovászos uborkával kell elfogyasztani.

Dícsértessék!

15. ének - Hársteát mindenkinek!

Nem igazán most van szezonja a hársvirág teának, viszont az alapanyag gyűjtését éppen ezekben a napokban kell végezni. Sőt, igazából már a legtöbb faegyeden terméseket találunk, csak néhány késői virágzású példány alkalmas a drog gyűjtésére. A tudós könyvek szerint a kislevelű hárs (Tilia cordata) és a nagylevelű hárs (Tilia platyphyllos) virágának van gyógyító hatása, az ezüst hárs (Tilia tomentosa) állítólag allergiás reakciót válthat ki. Utóbbit én nem próbáltam, de biztosan így van.

A kislevelű hárs (Tilia cordata) levele és virága

 Sőt. Mivel gyermekkoromat három méretes kislevelű hárs alatt töltöttem, így megszokásból mindíg azt szedem. A három faj megkülönböztetése nem túl komplikált a levelük alapján. Nevükkel ellentétben nem éppen a levél mérete a lényeges, hanem a szőrőzöttségük. Az ezüst hárs méretes leveleinek fonákja ezüstszürke a finom szőröktől, ellenben a másik két fajnál csak a levélerek hónaljában vannak kisebb szőrpamatok: a nagylevelűnél fehér, a kislevelűnél sárgásbarna színűek. Más különbségek is vannak például a levelek sűrűsége, elhelyezkedése, de laikusoknak ez az egyszerű megkülönböztetési módszer elégséges.

Szabad állásban a hársak terebélyesek és földig ágasak, így a virágszedés nem nehéz, bár üzleti mennyiségben azért ne gondolkodjuk. Érdemes pl. egy fonott bevásárló kosárba szedni és otthon haladéktalanul szétteregetni valami nyugodt - huzat, macska és gyerekmentes - helyen minél vékonyabb rétegben és időnként megforgatni, amíg zörgősre nem szárad. Háztáji körülmények között a bevásárlóközpontokban időnként akár fillérekért beszerezhető fedeles fém dobozok váltak be, ilyenek (pl. dán kukis) amúgy is henteregnek minden olyan háztartásban, ahol legalább egy nő él. Annyira érdemes tömöríteni - és az nem kevés - hogy ne töredezzenek össze a levélkék.

Azért kiváló gyógytea a hársé, mert jó ízű, vitathatatlanul kedvező hatású az őszi-téli meghűlésekre, de egészségesekre ártalmatlan, így élvezetből is fogyasztható. A gőzölgő, forró, csészényi hárstea illata télen visszacsempész otthonunkba egy csipetnyi tavaszt. Gyűjtéséhez, szárításához, elkészítéséhez nem kell semmilyen füvesbanya kárálása, bárki megteheti akár egy családi program keretei között.

Ja! És az elkészítése: felforralunk valamennyi vizet és pl. egy hőálló üveg teás/kávés kiöntőbe töltjük, belenyúlunk a hársvirágos edénybe és beleszórunk valamennyit. Jóval többet, mint a fekete tealevélből, de ezt már tapasztalja ki mindenki maga. Túladagolni úgysem lehet... Pár perc alatt, ízlés szerint világos, vagy mély aranysárga színt elérve készen is van. Ajánlom hársmézzel édesíteni. Végül is rá lehet dobni az élvezetre még egy lapáttal!

Enyhén vérnyomáscsökkentő hatása miatt a tv híradó megtekintése alkalmával fogyasztása kifejezetten ajánlott*.

Dícsértessék!


*az M1 híradó megtekintése következtében beálló vérnyomás-problémák miatt kérje orvosa vagy gyógyszerésze segítségét!

14. ének - Menta-mánia

Azt nem mondom, hogy Szigligeten kezdődött, de majdnem. Korábban már a Dömötöri cukrászdában megkóstoltam a menta fagyit és azóta mindíg azt eszem. Ez igaz. De a menta szörpöt azt mégiscsak a szigligeti vár alatt, egy számunkra egy addig ismeretlen vendéglőben kínálta fel a kissé unott, láthatóan bérrabszolga felszolgálónő és nem bántam meg, hogy azt rendeltem. Hát nem is azért, mintha komolyan feltételeztem volna, hogy a valószínűleg magyar/művszerv bsc szakos diákmunkás holdvilágos éjszakán, mezítláb áttetsző débidollban, bugyi nélkül szedte volna tele kis kosarát friss mentalevéllel, hogy aztán a nagymama titkos receptje alapján napkeltekor készítse el számunkra a friss szörpöt. Nem is a színe miatt, az mert élénk, haragoszöld italról csak az átlag feletti naivitással gondolhatnók, hogy isten teremtette ragyogását.

De a hűtött mentás ital szódavízzel és csilingelő jégkockákkal a hőségben megpihenve majdnem annyira frissít, mint egy oldalán gyöngyöző nagy pohár pilseni és ha az ember vezető pozícióban van, sokkal jobb választás, mint egy alkoholmentes ser - ami valljuk be -, inkább olyan mint ízű, mint a lóhúgy. Azóta volt alkalmam többször, földrajzilag egymástól aránylag távol eső helyeken átélni a mentaszörp nyújtotta örömöket, de csak a közelmúltban merült fel a logikus lépés: a mentaszörp-készítés házilag.
Rövid internetes kutakodás után kiderült, hogy nincs benne semmi ördöngősség, ugyanazt az eljárást kell folytatni, mint a a bodzaszörp esetében. Sőt! Bodzaszörpöt csak a virágzás aránylag rövid időszakában készíthetünk, de mentalevelet szedhetünk tavasztól-őszig, ezért bármiféle tartósítás nélkül folyamatosan lehet friss szörp a hűtőben. A hipermarketekben mindíg lehet kapni cserepes mentát, de sok helyütt vadon is gyűjthető és akár egy-két tő áttelepíthető saját fűszerkertünkbe - már ha van... Nem igényel különösebb törődést és akkora "bokorrá" fejlődik, hogy a jövőben nem kell aggódnunk a szörp-alapanyag miatt

A Tescoban vásárolt cserépnyi mentából nőtt bokor kis részlete

Ha valaki még soha nem készített bodzaszörpöt, akkor ajánlom a következő receptet, hozzávalók:

• 2 liter víz,
• 1 kg kristálycukor,
• 2 db citrom,
• egy marék mentalevél,
• 30 gramm citromsav

A vizet a cukorral sziruppá főzzük, majd hagyjuk langyosra hűlni. Ha már nem forró, akkor beletesszük a többi alapanyagot a fazékba, lefedjük és a lehetőségekhez mérten két napra hűvös helyre tesszük. Ezután leszűrjük és palackokba töltjük. A szörpöt a hűtőben kell tárolni, mert nincs benne tartósítószer. De úgyis elfogy, mielőtt tönkremenne. A képről egyértelmű, hogy szó sincsen élénk zöld színről...

A minap a Lidl áruházban olyan szilikon jégkocka készítőt vettünk, amely gömb alakú "kockát" készít, méghozzá olyan furmányos módon, hogy annak belsejébe mentalevél vagy pl. gyümölcs (cseresznye, meggy, málna stb.) belefagyasztható. Ez nem csak finom, de látványossá is teszi a kompozíciót.

Dícsértessék!


p.s. A mentaszörp fogyasztása erősen javallott azoknak, akik mostanában a televízió előtt ülve, vagy az utcán sörrel a kézben cirkuszolnak csak azért mert 11 őstermelő nem botlik meg a futballpályán a saját lábában. Bármennyire is nyomasztó az életetek kedves drukkerek, ha esetleg nyer a csapat, semmivel sem lesz jobb. Mindössze annyi történik majd, hogy azok a falábúak nem százszor annyit keresnek majd havonta mint ti, hanem ezerszer... És újult erővel betonozzák majd a GDP-t stadionok falába. Úgy látszik a miénk a "faláb"-ak országa marad.

13. ének - Ájult imám

Gyerekkoromban soha nem ettem padlizsánt. Pedig ha zöldségesben jártunk vásárolni mindig megcsodáltam a fényes, püspöklila padlizsánokat és megpróbáltam elképzelni milyen lehet az íze. Aztán amikor sok évvel később '98 táján a "Lakáskultúra" folyóirat egyik számában rátaláltam az Ájult imám receptjére megdobbant a szívem: ime eljött a pillanat, amikor fejest ugorva az ismeretlenbe végre meghitt kapcsolatba kerülhetek ezzel a gusztusos gumóval. Aztán kicsit másképpen alakultak a dolgok. Az újságból kitépett lap sokáig hányódott, amíg végre néhány évvel ezelőtt rászántam magam az elkészítésére. Ahhoz képest amilyen, elég macerás az elkészítése, legalábbis a 'vágjunk hagymát és húst, aztán pörköljük meg' univerzális konyhai rántotthúsfilozófia szerint. Meg aztán első olvasatra a kapribogyó, meg az örölt fahéj sem az első fűszerek ami után a polcon kapkodunk, miközben serceg a szalonna a serpenyőben.

 Tájkép csata előtt

A Tecsó vagy a Lidli zöldséges részlegén szoktam leküzdhetetlen vágyat érezni, hogy magamévá tegyek néhányat a hívogató gyümölcsök közül. Az állaga (nyersen) megfogdosáskor  kísértetiesen emlékeztet a női emlő tapintására, ez számomra mindenképpen növeli vonzerejét.
Az Ájult imámhoz a következő dolgok kellenek (4 személyre):
4 db közepes padlizsán, só, bors, majoranna, zsiradék, fél kiló paradicsom, 10 deka gomba, 1 db nagy fej hagyma, 1 evőkanál kapribogyó, 3 gerezd fokhagyma, 1 csokor petrezselyem, egy marék mandula (hámozott, ha van, de olyan úgysincs...), 5 deka füstölt szalonna, 1 kávéskanál örült fahéj, 1 kiskanál kristálycukor meg egy babérlevél. Ne felejtsük el, a recept mindig olyan mint a kalóztörvény: inkább iránymutatás, mint szentírás.
Én úgy szeretek főzni, hogy előre elkészítek minden hozzávalót, hogy csak öntögetni kelljen azokat a kondérba, de lehet més stratégiát is választani. Logice először a padlizsánokat hasítjuk ketté, a szivacsos húsukat két irányból bevágjuk, besózzuk majd egy fél órára félretesszük a kicsikéket. Ennek az az értelme, hogy némi kesernyés levet ereszt a húsa, amit ilyen módon el lehet távolítani.
Ekkor van időnk összehasogatni a többi hozzávalót. A szalonnát kis kockára, a gombát meg a hagymát még kisebbre. A paradicsomról forrázás után lehúzzuk a héját, kevesszük a leves-magos középső elemeket (szerintem hülyeség, észre se lehetne venni a különbséget, de üsse kavics megcsináltam, ha már ezt írja a recipe).
Ha eltelt a fél órácska, lemossuk a padlizsánokról a gyöngyöző cseppeket és vágott oldalukkal lefelé egy zsiradékkal kikent tepsibe fektetjük. Vagyis pofával lefelé, az egyszerűség kedvéért. Az eredeti recept Héra főzőmargarint ír, de nyilván tejeltek az újságnak a promócióért, úgyhogy ezt nyugodtan elfelejthetjük (Egyébként mi a szent sz@r az a Héra sütőmargarin??) Én a kókuszzsírhoz nyúltam, ami egy tutti-frutti anyag, nemrég fedeztük fel, hogy egyébként ilyen is létezik. Mehet a 180 fokra (Celsius) előmelegített sütőbe 25 percre.
Ezen a ponton a serpenyőbe is juttatunk némi zsiradékot.  Mondjuk kókuszzsírt. Pirítani benne a szalonkát meg a hagymát egész jó. Amikor a hagyma megfonnyadt mehet bele a gomba, meg a babérlevél és fedő alatt aránylag heves lángon pirítgatjuk az egészet pár percig, majd félretesszük.
A megsült  padlizsánok bekockázott középső részét - mondjuk egy kiskanállal - kikaparjuk DE úgy, hogy a héjon belül megmaradjon az a mintegy fél-egy centi vastag húsozat, ami összetartja majd a tölteléket. A kikapirgált cuccot, meg a szétnyomkodott paradicsom-velőt beletesszük a töltelékanyagba és a serpenyőt újra a lángok fölé tartjuk. Ekkor felgyorsulnak az események, mert a többi maradék hozzávalót az összevágott petrezselyem és a durván megvágott mandula kivételével gyors egymásutánban a fortyogó masszába vetjük. Beleértve az ízlés szerint adagolt sót és örölt borsot. Mintegy 10 perc elteltével mehet bele a petrezselyem és a mandula is, de ekkor már kanalazhatjuk is a tölteléket a padlizsán-csónakokba. Ezt a kifejezést nem én találtam ki, de ideillő. 15-20 perc a sütőben 220 Celiuson és az eredmény ez:

A valóságban még sokkal jobban néz ki, de csak egy teló volt kéznél. Így kávézás után annyit teljes bizonyossággal állíthatok, hogy senki nem írt a panaszkönyvbe.

Dícsértessék!

12. ének - Eperszezon

Talán minden másképpen alakul, ha az Echo étterem Tihanyban a lenyűgöző panoráma mellett törekszik a gasztronómiában is valami hasonlót nyújtani. De nem. Hiába kerestük az étlapon azt a málnás sütit ami két évvel ezelőtt maradandó benyomást tett ránk és bizony a mandarinos tortát - ami viszont szerepelt a desszertek között - is hiába próbáltuk megrendelni. Így egyededüli reményteljes választási lehetőség a bazsalikomos túrógombóc epervelővel maradt, de a bágyatagra sikerült édességgel csak annyit értünk el, hogy komolyan fontolóra vettük ennek újragondolását.

Mivel úgyis nyakunkon az eperszezon a napot egy "szedd magad" kertben kezdtük, ahol 9 óra tájban már megvadult bennszülöttek tarolták a sorokat - hál' istennek a mohóságtól elvakultan habzsoló lakosság bőséggel hagyott ott érett szemeket és egy fél óra alatt sikerült derékfájást és elegendő epret szerezni.

Túrógombóc eperöntettel

A többi már történelem. Némi vita után egy receptadaptációnak tekinthető megoldást választottunk. Durván fél kiló epret megszórtunk kristálycukorral (nem is túl kevéssel, nem is sokkal) és villával nagyjából szétpasszírozva és közben még kevergetve is a masszát egy inhomogén, folyós állagot alakítottunk ki, amit egy negyed tasak expressz tortazselé por felhasználásával felforralva, majd visszahűtve jelentettük készre az öntetet.

Utólag elméláztunk azon, hogy kevés citrom, citromfű, esetlen néhány levélke menta még kedvezően befolyásolta volna a végső ízhatást, azonban ennek az elméletnek a tesztelésére várni kell még egy keveset, de majd kommentben beszámolunk.

Dícsértessék!

11. ének - Lajos Mari a spárgáról

Amikor Hamburgban Uwe Schneider először kínált spárgával, először a madzagra gondoltam, de amikor a hollandi mártással nyakon löttyintett illatos, sárga spárgaköteget a tányéromra tette, egy holtig tartó szerelem lángja lobbant fel a szívemben. Ahogyan Pelikán József nem ismerte korábban Dániel Árpádot, úgy nem ismertem előtte ezt a kiváló növényt, amely emberi fogyasztásra nem csupán alkalmas, de felettébb jó ízével kimondottan ínyenc falat. Hosszú évekig nem is gondoltam rá, hogy magam is elkészíthetnék belőle egy jó ebédet, azonban - amint az lenni szokott - véletlen, mintegy isteni jelek tereltek ebbe az irányba. 

Ilyenkor a bevásárlóközpontok zöldséges pultjaiban rendszeresen ott figyelnek a zöld és sárga spárgacsokrok, de a makacs, szinte csak rántott húsban és krumpliban gondolkodni képes lakosság erősen kerüli a spárgás polcokat. Olyannyira, hogy a minap a Lidinéni-féle áruházban akciósan tukmálták a gyönyörű árut. Hát persze, hogy vettem egy adagot, pedig tudtam, hogy a jégszekrényben már várja a hámozókést egy ebédre való. De nem tudtam ellenállni.

Másfelől az úgynevezett Nők Lapja (amelyet bizonyos általam megnevezni nem kívánt férfiak csak Az Ellenség Lapjaként emlegetnek) éppen most közölt egy igazán figyelemre méltó recipét. Hát akit érdekel, annak melegen ajánlom fellapozni az említett sajtóterméket én most nem lövöm le a poént, de kedvcsinálónak azért itt ez a fénykép.

Hogy idézzem egy családtag főfogás után megfogalmazott álláspontját:

"- Hát én most annyit ettem, mint egy disznó...." 

 Dícsértessék!